Házból Otthont

Tervezzük meg a kertünket profi módon

Nem tudnám számszerűsíteni hány alkalommal láttam neki a kert tervezésének:). Számtalanszor firkáltam a papírra (a férj szerint mindent aránytalanul:)). Majd jött a kockás papír, azután bevetettem a technikát, és jött az online kerttervezés. Több kevesebb sikerrel. Bár jelenleg is ezzel dolgozom, de a kertünk még mindig formálódik és alakul. Még nincs kész a végleges terv, de közben szépen nőnek a gyümölcsfáink, és a diófánk is elérte már a három méteres magasságot. E mellett igazán lehet tervezni:).

Szóval azt hiszem elmondhatom magamról, hogy a kerttervezés nekem kemény munka.  Azért:

mert el kell tudni találni nemcsak a stílusát a kertnek, hanem olyan növényeket is kell ültetni amik őshonosak, vagy legalábbis szeretik és bírják a klímánkat. Sajnos a hideg téli napok, a mi nemes orgonabokrunkat is megviselték és megfagyott. Ősszel így jön ültetésre a jó öreg falusi illatos orgona.

A másik nehézség a megfelelő arány a zöld területnek és a szilárd burkolatnak, ami elengedhetetlen nálunk, hiszen az autóval be kell állni, a terasznak is kell valami térkő…tehát ezeknek az megfelelő tervezése is kell, már bizony akkor, amikor talán még távolinak tűnik a megvalósításuk.

Ebből adódóan kell gondolni a gyepesítésre (sajnos ma már valamiféle öntözőberendezésre is), de a kinti csap helyét is ki kell jelölni, hogy a víz eljusson mindenhová. És a világítástechnika, a lámpák ma már a kertben is  megtalálhatóak, és ugye és milyen jó, hogy a nyári estén nem a sötétben kell megtalálni a teraszt vagy a kertkaput. 

Ezen felül még ott a kerti medencék, csobogók, tavak …amik talán csak évek múlva kerülnek be az udvarokba, de ezekre is kell megfelelő helyet, területet számítani. Nagyon sokrétű tervezési munka a kert, kinek kinek igénye szerint.

Pár ötletet hoztam főként formák, utak és kinézet szerint. Böngésszetek ti is, remélem találtok olyat ami megfelelő lesz számotokra. Bátran vágjatok bele!

 

 

 

 

 

 

Ez a fajta tervezés nagyon jól jön ha növényket és ágyásokat ültetünk. 

Amikor a terület még véletlenül sem szabályos:)

És amikor a tervekből valóság lesz….

 

 

 

 

 

 Forrás:pinterest

További kert és ezzel kapcsolatos témát találtok a Kertem, kertem… , Kint a teraszon , Mennyi minden lehet a kerti házunkból? bejegyzésekben. 

És a facebook-on is szeretettel várlak:). Ha tetszett amit olvastál like-old és kövess.

Jó álmodozást!

 

Köszönöm, hogy ide látogattál. Ha tetszett amit olvastál oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel. Keress a Facebookon, Pinteresten, ha szeretnél valamiben személyesen tanácsot kérni a lakberendezéssel kapcsolatban írj e-mailt. Látogass el máskor is, új inspirációkkal, tervekkel, ötletekkel várlak.♥ 

Facebook elérhetőség (Házból Otthont)

E-mail: hazbolotthont.cafeblog@gmail.com

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!